Ashtanga Vinyasa Jóga 1. rész
A jóga több ezer éves bölcselet, amelynek a célja belső isteni önvalónk megismerése, és az azzal való összekapcsolódás. Spirituális út, amely odaadást, elhivatottságot követel meg a gyakorlótól. Első írott emléke a Kr. e. 4. században élt Patandzsali szútrái, amely a jóga elméletét, vezérfonalait fekteti le. Patandzsali nyolc ágát írja le a jógának, amelyek szorosan összetartoznak egymással, egymást feltételezik, és amelyek saját élmények alapján tapasztalhatóak meg.
Az első két anga (ág), a jámák és a nijámák, erkölcsi parancsolatokat fogalmaznak meg, a külső és a belső magatartásra vonatkoznak. Az elhivatott jógi számára ezeknek a betartása nélkülözhetetlen, annak érdekében, hogy el tudja mélyíteni gyakorlását. A jóga tehát nem csupán a matracon történik, hiszen ezen alapelveket a jógi a hét minden napján, egész életében követi. A jámák megmondják, hogy mi az amit ne tegyünk. Ne ártsunk másoknak (ahimsza), ne mondjunk valótlant (szatja), ne kívánd meg a másét (asztéja), ne hallgass a vágyaidra (brahmacsarja), ami a test, a tudat és a beszéd önmegtartóztatását jelenti, valamint ne birtokolj, ne halmozz fel dolgokat (aparigraha). A nijámák a helyes magatartás öt erényét írják le: a saucsa a testi, lelki, külső és belső tisztaságot jelenti. A szantósa az elégedettség, a jelen helyzet elfogadását jelenti, a tapasz az az állapot, amikor birtokában vagyunk egy belső tűznek, ami által képesek leszünk az aszkézisre. A szvadjája, az önvaló szentírásokon keresztül való megismerése, önképzést, tanulást jelent, míg az isteni állapot, az isvara-pranidhána, az önátadás, önfeledség olyan állapotát, amikor mindent az Istennek ajánlunk.
A harmadik ága a jógának a nyugati világban leginkább elterjedt ászanák, azaz jóga testhelyzetek. Az ászanák célja azonban nem a fitt, szép test kialakítása, hanem a test megtisztítása, a koncentráció elősegítése, a test meditációra való felkészítése. A negyedik anga, a pránajáma, azaz a légzőgyakorlatok, amelyek az életerő, a prána irányítására szolgálnak. Ahogy a lelki állapotunktól függően megváltozik a légzésünk, ez fordítva is igaz, a légzésünk ellenőrzésével, irányításával képesek vagyunk a testi és lelki állapotunkat befolyásolni. Tudatos légzéssel a figyelmünket éberen tudjuk tartani, testünket, lelkünket meg tudjuk tisztítani. A Prátjahára, az érzékek visszavonása, a befelé fordulás, az ötödik ág. Ezen a szinten képesek vagyunk a külső ingerek elől lezárni magunkat, a gondolatokat el tudjuk engedni, és kizárólag a belső csendre figyelünk.
Dháraná, a figyelem fókuszálása egyetlen tárgyra, amikor kialakul az egyhegyűség állapota, az úgynevezett ékagrata. A dhjána a meditáció állapota a hetedik anga, ekkor a tudat egy ponton pihen, a koncentráció tökéletes. Egy olyan mély, de éber állapot, amikor azonosságérzet alakul ki a meditáló és a meditáció tárgya között. Az utolsó, azaz a nyolcadig ága a jógának a szamádhi, a megvilágosodás, a belső béke megtalálása, elnyerése, az abszolúttal való összeolvadás.
A fenti vezérelvek mentén alakult ki az Astanga Vinyásza jóga, amely Patandzsali nyolc ágú jógáját egyesíti egy rendszerben. Aki volt már astanga órán az tudja, hogy egy rendkívül erőteljes, elsőre csupán nehéz fizikai gyakorlásnak tűnik ez a jógastílus. A híres mysore-i jógaguru, Sri K. Patthabi Jois közvetítése által világhírűvé vált Astanga Vinyásza jóga előre meghatározott sorozatokból áll. Az első sorozatot jóga csikitszának nevezik, amely a fizikai test megtisztítására szolgál. Az ászanákat a gyakorlók előre meghatározott sorrendben veszik fel, amelyhez egy bizonyos számú vinyásza (a mozgás légzéssel való összehangolása) tartozik. Fontos, hogy a légzésünk a mozdulatainkkal összhangban történjen, miközben figyeljünk a tekintetünk fókuszálására (dristi) és tartsuk az energiazárakat (a bandhákat). A sorozat napüdvözletekkel kezdődik, bemelegedik a test, felkészül az elme a gyakorlásra. Az álló pózok következnek ez után, ahol a gyakorló hajlékonyságot és erőt szerez a következő pózokhoz. Az ülő ászanák közt csavaró, nyújtó és csípőnyitó pózok vannak, mind a test tisztítását segítik elő. Az egyenletes, hangos légzés segítségével a vérünk felforr, elkezdünk izzadni, és minden méreganyag távozik a testünkből. Elménk a tekintet fókuszálásával élénkké és egypontúvá válik, a bandhák bekapcsolása pedig arra szolgál, hogy a gyakorlás közben megtermelt energia ne szálljon el, fenn tudjuk tartani. A sorozatot hátrahajlítással, majd levezető pózokkal zárjuk, végül szukhászanában meditálunk, és érzékeljük gyakorlásunk áldásos hatásait.
Patthabi Jois által tanított Astanga vinyásza jóga hat különböző sorozatból áll, amelyek elsajátítása mély elhivatottságot, kitartást, és egy igaz guru útmutatását igényel. Tradicionálisan mysore stílusban gyakorolnak a diákok, ami az indiai Mysore városáról kapta a nevét, ahol Patthabi Jois élt és tanított. A gyakorlók a saját légzésük ütemére végzik a mozdulatokat, a teremben nem egyszerre kezdik a gyakorlást, az oktató aki jelen van nem vezeti az órát, hanem jelenlétével energetikailag és fizikailag segíti a diákokat. Ehhez a stílusú gyakorláshoz az kell, hogy tudjuk kívülről az ászanák sorrendjét, és magunktól végezzük a saját sorozatunkat, ahol tartunk. Ahogy idővel fejlődünk, tanárunk sorra adja a következő ászanát, így van akinek a gyakorlása már másfél-két órás lehet. Számtalan előnnyel jár a mysore stílusú astanga gyakorlás. Egyik az, hogy figyelmünk sokkal jobban elmélyül, hiszen nem kell figyelnünk a tanár hangjára, hogy melyik ászana következik, mert tudjuk fejből. A saját erőnk és tudásunk alapján haladunk tovább, a saját ütemünkben fejlődünk. Amikor nehezebb napok vannak, akkor tudunk egy kicsit gyengédebbek lenni magunkkal, de egyébként minden tőlünk telhetőt megteszünk a fejlődés érdekében.
A mysore stílusú gyakorlás mellett szerintem nagyon fontos, hogy egy idő után, amikor már stabilak vagyunk, elkezdjünk otthon, egyedül gyakorolni. Ilyenkor az ember teljesen magára van utalva, nem kéri senki sem számon, hogy megcsináltad e a sorozatot reggel, ott voltál-e, fókuszáltál-e, "elcsaltad-e". Sokkal nehezebb rávenni magad hogy a matracra állj, ha nincsen körülötted a sok másik gyakorló, ha nem "kell" lemenni a jógaterembe. Nem érzed magadon a tanár és a társak figyelmét, így kevésbé "teszed oda magad" az elején. Rengeteget tanulsz ezáltal magadról, a korlátaidról, képességeidről. Láthatóvá válik, hogy mindaz amit a mysore teremben megtapasztaltál, megtanultál, tudod-e alkalmazni önállóan is.
Én fél éve gyakorlok otthon, rengeteg küzdelemmel és tanulással jár. Egy másik posztban beszámolok majd az élményeimről. Nem célom, hogy rávegyelek az otthoni gyakorlásra, szerintem mindkettő szükséges, fontos és hasznos. Fontos a ciklikusság. Magának az életnek is időszakai vannak. Ez a természet rendje. Sokan, akik járnak Mysore-ba tanulni, az év kizárólag azon szakaszában (1-3 hónapig) gyakorolnak mysore stílusban, aztán amikor hazamennek otthon teszik le a matracukat reggelente. Kellenek olyan időszakok amikor az ember jobban elmerül magában, feldolgozza azokat a dolgokat, amiket a mysore teremben megtapasztalt. Ez egy nagyon erőteljes fizikai, lelki, szellemi út, van hogy az ember egyedül tud többet tanulni magáról. Viszont a közösség rendkívül fontos. Hogy legyen kivel megosztani, megbeszélni az élményeket, segít a feldolgozásban. Így én azt javaslom, figyelj magadra oda, hallgass a belső hangra, tudni fogod, hogy mire van szükséged, és ne félj otthon maradni, illetve nyugodtan merészkedj le a mysore terembe ha inkább az áll távolabb tőled :)
