Ashtanga Vinyasa Jóga 3. rész
Az Ashtanga Vinyasa jóga rendszer olyan csodálatosan van felépítve, hogy napi másfél két órában a jóga valamennyi ágát tudjuk gyakorolni. Így anélkül tudunk fejlődni spirituálisan, tudatosságunkban, hogy el kéne vonulnunk a Himalájába egy barlangba évekig meditálni. Nézzük meg, hogyan is illeszkednek az ágak a gyakorlásba!
Először is a jámákon van a sor. Guruji híres mondata miszerint gyakorolj, gyakorolj, a többi jón magától arra vonatkozott, hogy a jámák és a nijámák a jógiban magától kialakulnak egy idő után a sorozat napi elvégzésének köszönhetően. Az ahimsza a nem ártás a legfontosabb, nemhiába kezdi Patandzsali a rendszer bemutatását ezzel. A jógi nem árt másoknak, és magának sem árt, mert tudja hogy a kettő egy és ugyanaz. Nem fogyasztja állatok húsát, mert még akkor is, ha nem ő végzett azzal az állattal akinek a húsát megenné, ő lenne az okozója a halálának, és az ugyanazt a hatást kelti. Gyakorlásunk közben ne legyünk kegyetlenek magunkkal, ne erőszakoljuk bele magunkat fájdalmas pózokba. Ismerjük fel hol van a határa a `jóleső`, `tanító` fájdalomnak, a kínzástól. Az igazmondás, a szatja úgy jelenik meg, hogy őszinték vagyunk magunkkal, csak az igazságot közvetítjük, nem gyakorlunk többet vagy kevesebbet, mint amennyire képesek vagyunk. Nem lopunk, tehát nem gyakorlunk olyan ászanákat, amelyeket még nem kaptunk meg a tanárunktól. Betartjuk a brahmacsarja szabályát, a gyakorlásunkra összpontosítunk a szép jogi testek nézegetése helyett. Nem vágyódunk olyan dolgok iránt amik nem a mieink (aparigraha), itt ismét az ászanákat tudom példaként felhozni. Itt térnék ki arra, hogy nagyon sok diák azt hiszi fejlődésnek, haladásnak az a mércéje, hogy mennyi ászanát gyakorol. Ez a hozzáállás avidjából, a tudatlanságból fakad, hiszen egy külső dologgal azonosítjuk magunkat. A minőség helyett a mennyiséget helyezzük előtérbe. Tanárom sokszor elmondta nekem, hogy a napi gyakorlásunkban tökéletesen elegendő, ha a napüdvözleteket és a három levezető ászanát elvégezzük, de azt olyan tudatosan és figyelmesen, amikor minden a helyén van, bandha, dirsti, légzés, akkor nem is kell több ászanát gyakorolnunk, felesleges. Spirituális fejlődésünk mércéje már csak azért sem lehet kizárólag az ászana gyakorlásunk, mert lehetünk hajlékonyak, erősek, cirkuszi mutatványokra képesek, ha a matracon kívül rossz emberek vagyunk, bántunk, ítélkezünk, bírálunk és megvetjük a környezetünket. És ez fordítva is igaz, hogy békés, kiegyensúlyozott és kedves emberek születhettek nagyon kötött testbe.
Szaucsa, tisztaság. Fontos, hogy a jógi ha lehet kétszer fürödjön egy nap, elég a zuhanyzás, és az a legjobb, ha hideg vízzel teszi minden időjárásban, ezzel is edzi érzékei feletti uralkodását. A terembe tisztán, egy kis olajjal bekenve érkezzünk, megjelenésünk, ruházatunk legyen ápolt, tiszta. Tisztaságunkat fokozhatjuk a neti csészével, és a nyelv kaparóval, amik minden lepedéket, sarat kitisztítanak a nyelvről és az arcüregből. Gyakorlás során, ha sokat izzadunk (az elején főleg) törölgessük el a földről a cseppeket, tartsuk tiszta a környezetünket. Gyakorlás után azonban nem kell lezuhanyoznunk majd egy idő után, mert izzadtságunk tiszta lesz. Amikor a testünkből távoztak a méreganyagok, az izzadtságunknak sem lesz kellemetlen szaga, nem lesz ragacsos, inkább vizes, olajos, amit gyakorlás után inkább masszírozzunk vissza a testünkbe, hiszen tele van ásványi anyagokkal, amit ha lemosnánk elpazarolnánk.
Szantósa, elégedettség boldogság, ami átjár minket gyakorlás közben. Ez azt is jelenti, hogy teljesen a pillanatban tudunk lenni, ahol az élet történik. Nem aggódunk a jövőn, az esetleg következő, nagyobb kihívással járó ászanák felvételen, és nem is bánkódunk a múlt miatt, hogy emlékezetünkben már tudjuk milyen volt egy-egy kényelmetlenebb póz, és elvárásunk alakul ki vele kapcsolatban. Teljesen át kell adnunk magunkat a gyakorlásnak, mindent a pillanatba fektetni elvárások nélkül. Örülni annak, hogy gyakorolhatunk, hogy ott tartunk ahol tartunk, megelégedni.
Tapasz, önfegyelem, rendkívül fontos az ashtangi életében. A gyakorlás ugyanis nem csak a matracon történik, ez egy napi 24 órás, heti hét napos gyakorlás, az önfegyelemmel tudjuk visszautasítani a negyedik pizza szeletet, amitől másnap nehezebbnek ereznénk magunkat, tudjuk azt mondani a sörözésre, hogy inkább otthon olvasgatnánk, stb. Úgy kezdjük el alakítani az életünket, hogy minden gyakorlássá válik. Az önfegyelem azonban nem azt jelenti, hogy katonás rendben kell ezután élnünk, sőt, a ló túloldalára eséssel csak hátráltatjuk fejlődésünket, bemerevedünk, befeszülünk. Sajnos sok példát látni astangások között, akik túl komolyan veszik az önfegyelmet, és mintegy önsanyargatásként fordítják le, szenvedést okozva maguknak. Az élet ugyanolyan könnyed és kellemes legyen, mint a lélegzetünk, a többi jön majd magától.
Szvadjája, önvalónk tanulmányozása. Tulajdonképpen ez megvalósul az egész gyakorlás során, a mozgó meditáció által. A nyitó és a zárómantrák elején az OM-ot zengetjük, ami a legegyszerűbb módja annak, hogy önvalónkhoz eljussunk. Az OM, a szent hang, amely a teremtéskor hallatszódott, három szótagból áll. Mantrázzunk, zengessük az ohmot, elkepesztő hatással lesz Ránk, megtisztítja szívünket, lelkünket.
Iswara pranidána, Istennek való önátadás. A nyitó és a zárómantra, gyakorlásunk felajánlása. Nem azért gyakorlunk, hogy egészségesebbek, fittebbek, szebbek és jobbak legyünk, hanem azért, hogy Istennek igaz önvalónknak kedvezzünk. Az önátadás is kialakul a gyakorlás közben, ahogy elkezdesz megbízni abban, hogy ami történik, annak úgy kell lennie. Az ellenállás csak sérüléshez vezet, megfeszülnek az izmaid, meghúzhatod magad. Nem egy olyan esetet ismerek, saját tapasztalat is, hogy az ellenállás miatt sérültek meg emberek. Nézz meg egy alvó embert. Semmi ellenállás nincsen benne, izmai teljesen el vannak lazulva, ha akarod bármilyen pózba becsavarhatod. Vagy ott vannak a kisbabák, akik teljes önátadásban élnek anyjuk, apjuk iránt. Olyan hajlékonyak, hogy csak na. A bizalom a tanárban nagyon fontos. Ő az aki segíti fejlődésedet, és ha át adod neki magad megkönnyíted mindkettőtök dolgát. Van a drop back, ami rendkívül szépen példázza a teljes átadás lehetőségét gyakorlásban. Háromszor le kell menni hídba, majd jön a tanár, és háromszor együtt hátrahajoltok. A negyediknél jön az izgalmas rész, amikor megfogja a csípődet, és ott tart ahogy hátrahajolsz. Közben a kezeidet odahúzza a bokádhoz, amit meg kell ragadnod. Ez egy rendkívül bizalmi, nagyon bensőséges érzést eredményez. Csodálatos metaforája az önátadásnak.
Találjuk meg a mi saját Istenünket, akivel tudunk azonosulni. Lehet az a hindu, görög, Keresztény, Zsidó, akar földanya, égatya, akit szeretnénk, és hozza imádkozzunk. A dzsapázás a legalkalmasabb erre. Reggel és este a málánk segítségével ismételjük választott Istenünk nevét. Az imádkozás egyrészről tisztít, másrészről emeli tudatosságunkat, harmadrészről megnyugtat. Ne féljünk kérni! Mi ha rendszeresen gyakorlunk, mindent megteszünk ami tőlünk telik, így Isten is megsegít.
Az ászanák megjelenése ugye nem szorul magyarázatra a matracon. Az ászana Patandzsali szerint akkor tökéletes, ha megerőltetés nélküli és biztos. Vannak olyan ászanák amelyek az erőnket, vannak amik a hajlékonyságunkat fejlesztik. Az ashtanga vinyasza jóga rendszere úgy lett kialakítva, hogy mindkét tulajdonság fokozatosan, nagyjából egyenlő mértékben fejlődjön. A tanár felméri, hogy milyen adottságokkal rendelkezik a gyakorló, és annak alapján segíti a pózok felvételében.
Pránajáma az egyenletes, szabad, hangos légzéssel visszük a gyakorlásba. A legfontosabb része gyakorlásunknak, amivel mérni tudjuk gyakorlásunk minőségét. Ha meg tudjuk tartani az egyenletességet egész sorozaton keresztül akkor már igazán hatékonynak mondhatjuk gyakorlásunkat. Ezt az elején azért ne várjuk el magunktól, elegendő annyi, hogy amikor eszünkbe jut, figyeljünk rá, szépen ki fog ez is alakulni.
Prátjahára, az érzékeink befele fordítása, amit a légzésünkre való összpontosítással érhetünk el, illetve a dristi, a tekintet fókuszálása egy pontra, így nem kalandozunk el.
Dháraná, koncentráció gyakorlásunk során a bandhák tartása, és ismét csak a légzésünk figyelése.
Dhjána, meditáció. Ha megfelelően végezzük a gyakorlatokat, a mozdulataink összhangban vannak a légzésünkkel, tartjuk a bandhat, a drishtit és figyelünk a légzésre, megvalósul a meditáció, amelynek segítségével elérhetjük a szamádhi állapotát.
