Govinda Kai: Gondolatok az Astanga mysore stílusú gyakorlásról 2. rész: Az astanga jóga filozófiája
For English click here.
A jóga egyik gyönyörű, de zavarba ejtő része az, hogy a jógatanárok a maguk módján adják tovább a saját tanáruktól tanultakat, a gyakorlással kapcsolatos egyéni meglátásaikra fókuszálnak a tanítás során. Amit én most itt előadok, azt nem lehet a teljes igazságnak, vagy az indiai Mysoreban lévő jógaiskola fantasztikus igazgatójának R. Sharath Jois álláspontjának tekinteni. Irományom Sri K. Patthabi Jois számomra adott útmutatásainak általam történő fordítása. Ezzel a cikkel az a célom, hogy inspiráljam azt a folyamatban lévő párbeszédet és vizsgálatot, amelyet mindannyian megtapasztalunk a gyakorlás által.
Ahogy az előző részben említettem, Guruji szerette mondogatni, hogy
-A jóga nem testgyakorlás!
Sokat töprengtem az elmúlt években ezen a kijelentésen. Ha nem testgyakorlás, akkor tulajdonképpen mi ez? - kérdeztem magamtól. Válaszokra az astanga jóga legfontosabb alapelvei mentén találtam, amelyet Trisztánának neveznek. Mindig úgy gondoltam, hogy a trisztána az astanga jóga legfontosabb három fókuszpontja. Számomra ez a három elv adja a gyakorlás filozófiájának az alapjait.
Ez a három pont a következő:
Vinyásza
Az Astanga Vinyásza Jóga rendszerén belül a vinyásza a lélegzet számolásának módszere. A rendszerben lévő valamennyi ászanához egy meghatározott számú lélegzet és mozdulat tartozik (egy vinyásza általában egy lélegzet és egy mozdulat). Az ászanáknak van még egy vagy két vinyászájuk, amely maga az ászana kitartásának állapota, ahol 5-8 lélegzetet kell venni. Mostanában úgy szoktam tanítani az astanga sorozatát, hogy az hasonlatos egy zenei darab megtanulásához. A dalok meghatározott számú hangjegyekből és szünetekből állnak össze. Meghatározott ütemben és ritmussal játsszák. Ha elveszel vagy hozzáadsz a dalhoz más hangokat, szüneteket, más ütemben, ritmusban játszod, az eredeti zenéhez képest teljesen más fog keletkezni.
Amikor megtanultam, és amikor gyakorlom a sorozatokat amelyeket Guruji tanított nekem, igyekszem visszaidézni Guruji "zenéjét" olyan pontosan, ahogy tudom, tudatosnak lenni minden lélegzetben és vele összekapcsolt mozdulatban. Ami tulajdonképpen teljesen átalakítja a fizikai mozgást egy mély meditációvá számomra. Ezen a megértésen keresztül eljutottam arra a nézőpontra, hogy ez a gyakorlás sokkal több puszta fizikai mozgásnál. Valójában ez egy mély és erőteljes spirituális tudomány. Azzal, hogy minden egyes lélegzetvételem tudatos, elértem azt, amit már sok komoly meditáló tud, hogy a légzés tudatos figyelésének napi gyakorlása elképesztő módon hat az ember elméjének és tudatosságának minőségére.
2. Dristi
A dristi a tekintetünk egy meghatározott pontra való fókuszálását jelenti minden egyes vinyászánál, leginkább az ászana kitartásánál (amikor 5-8 lélegzetet veszünk). A "tekintet pontok" közül a leggyakoribb az orrhegy csúcsa, a kézfejek és a lábfejek, valamit a "felfelé irány". A dristi az astanga gyakorlás egy másik olyan szegmense, amely megerősítette bennem, hogy ez egy meditációs technika. Azzal, hogy tudatosak vagyunk a szemünkkel, és egy irányba fókuszáljuk tekintetünket, az elménk magától megnyugszik és elcsendesedik, így még egy eszközt kapunk arra, hogy mély fókuszáltságban és meditatív csendben legyünk.
Van a dristinek egy másik funkciója, amelyen elgondolkodtam, és igyekszem a gyakorlásomba beleépíteni. A dristi a befelé figyelés eszköze, egy mély önreflekció, önmagunkba tekintés. Amikor a dristit gyakorlom, tudatosan ellazítom a szemeimet és az arcomat, hogy a figyelmemet sokkal jobban befelé irányítsam. A figyelem ilyen mértékű befelé fordítása erőteljes hatással lehet a meditációs állapot elmélyítésére. A mindennapi gyakorlati életünkben általános szokásunk, hogy tudattalanul a szemünket, figyelmünket és érzékeinket külső tárgyakra irányítjuk. Milyen mély az olyan gyakorlás, ahol tudatosan az ember befelé fordítja az érzékeit és a figyelmét.
3. Bandha
A bandha csomót, zárat jelent, talán ez a legmegfoghatatlanabb és összezavaróbb eleme a fókusz három pontjának az astanga gyakorlásban. A bandha arra vonatkozik, amikor megfeszítjük, összehúzzuk testünk bizonyos területeit a gyakorlás közben. Az astanga jógában két bandhát használunk a legtöbbször. Az első neve a Múla Bandha, amely a nemi szerv és a végbélnyílás közötti terület megfeszítésével aktivizálunk. Guruji mondogatta: -Ha kontroll alatt tartod a végbélnyílásod, kontroll alatt tartod az elmédet is. A második bandha az Udijána Bandha, amely a köldök alatt két ujjnyival található. Sokan úgy egyszerűsítik le a gyakorlatban, hogy megfeszítik a derék menti izmokat.
Mint a dristivel kapcsolatban a bandha energetikai, finom hatásáról elmélkedek sokszor, mint a gyakorlás részeként. Energetikailag a bandha az önvalónk kifejezése egy mély meditatív állapotban. Amikor az elme mozgása lelassul, a tudatosság felerősödik. A tudatos jelenlét szintén erősödik, és általánosságban sokkal érzékenyebbé válunk érzelmekre, érzésekre, mind finomságukban, mind mélységükben. Előtérbe kerül a tudatos jelenlét érzése testünkben és lélegzetünkben, elenyésző elmeműködés és analizálás mellett. Annak az átélése, hogy mindent beleadunk a pillanatba úgy, hogy az eredmény iránt nagyon kevés vagy egyáltalán semmilyen elvárásunk nincs. Az életerő és teljesség érzete, egy általános rácsodálkozással, nagyrabecsüléssel karöltve. Sokszor érzek egyfajta örömteli intenzitást is. Az elme és az egó érzete minimális, átveszi a helyét egyfajta könnyedség, mintha maga a gyakorlás csak úgy magától történne.
A jóga, mint meditáció
Azt gondolom, hogy nagyon fontos megerősíteni és nyomatékosítani, hogy az astanga gyakorlás egy meditációs és hiteles spirituális tudományág. Ahogy már a cikksorozat első részében említettem, fontos kiemelni, hogy a jóga az nem testgyakorlás, vagy valamiféle állóképesség javító eszköz. Amikor arra fókuszálunk, hogy módosítsuk, javítsuk testünket, vagy az elménket, akkor észrevétlenül sokkal könnyebben ingereljük elménk működését és erősítjük egónkat, ami pont akadályozza a gyakorlás transzcendens céljait. A spirituális gyakorlás legfőbb célja ugyanis az, hogy kialakítsuk igaz Énünk, Önvalónk közvetlen, ösztönszerű megélését. Ennek a mély megélésnek a legfőbb akadálya pedig az, ha azonosítjuk magunkat külső dolgokkal, mint amilyen az egó, az elme, a különböző hitrendszerek, a test és annak érzetei. A mindennapi életben legtöbben az élet ezen múlandó részeire irányítjuk figyelmünket. A valódi spirituális gyakorlás a figyelmünk és azonosításunk ezen dolgokról az élet szentséges, mélyebb jellegére való kicserélésének az útja.
Amikor a trisztána elemeit pontosan és kitartóan használjuk a napi gyakorlás során, az astanga rendszere egy erőteljes meditációs technikává válik. A meditáció állapotában az elme egyhegyű lesz, a tudatosság és a jelenlét megerősödik. Ez egy transzcendens állapotot hoz létre, ahol az elme teljesen lecsendesedik és megnyugszik, megengedve, hogy közvetlenül megéljük Önvalónkat. Amikor ez a megélés létrejön, átalakul az Önvalónk, de akár a valóságunk megtapasztalása is. Bölcsesség, öröm, mély megelégedettség, gyönyör, könyörület és szeretet keletkezik ebből a folyamatból.
Folytatása következik a 3. résszel: Az Astanga gyakorláshoz való megfelelő hozzáállás és szemléletmód kialakítása
