top of page

Bharadvajasana (Baradvádzsászana)


Rama, Sita and Lakshman with the sage Bharadvaja

For English please scroll down!


A mai gyakorlásom során "véletlenül" kihagytam a Baradvádzsászanát, és rögtön az Ardha Matsziendrászanát kezdtem el csinálni. Azonnal rájöttem a "hibámra", és hangosan meg is jegyeztem, hogy "jaj, kihagytam egy pózt". Tanárom mellettem állt, és kérdezte, mi a póz neve? Alig jutott eszembe. Furcsa mód nehezemre esik ennek a memorizálása, annak ellenére, hogy gyakorlom egy ideje, és igyekszem megtanulni a szanszkrit nevét és a helyes kiejtést is. Tudtam, hogy 'b' betűvel kezdődik, és hogy nagyjából hogyan hangzik, de ha le kellett volna írnom, nem tudtam volna. Szerintem fontos hogy tudjuk az ászanák nevét és azt amit jelentenek, ha már egyszer gyakoroljuk őket, úgyhogy ez az eset ráébresztett arra, hogy tanulmányozzam ezt a pózt. Miért esik olyan nehezemre megjegyezni a nevét? Mit akar nekem tanítani? Felkeltette a kiváncsiságomat, úgyhogy utánajártam, és most meg is osztom veletek mit tanultam. Nézzük meg, milyen történet áll a Baradvádzsászana mögött.


Baradvádzsa, akiről a póz a nevét kapta, az ősi India egyik mélyen tisztelt legendás bölcse (rishi), neves tudós, közgazdász és fizikus. A Rig Véda, és a Puránák létrejöttében vett részt, ő és tanítványai írták a Rig Védát, neki köszönhetően betekintést nyerünk az akkori indiai társadalomba. Személye megjelenik a Rámajánában a híres eposztban több alkalommal is. Amikor Ráma, (Vishnu főisten leszületése királyfiként), megkezdi 14 éves számüzetését az erdőkbe kedvesével Szítával és bátyjával Laksmanával, útjuk először Baradvádzsa asramjába vezet. Az öreg bölcs éppen reggeli imádságát és áldozatát mutatja be, Vishnu istenről mintázott szobor lábát mossa alázatosan, amikor megérkeznek a váratlan vendégek. Rámában ráismer a bölcs a legfőbb Lélekre, Istenre, és azonnal leborul előtte. Ráma és társai menedéket kérnek Baradvádzsától, hogy felfrissülhessenek, megpihenhessenek mielőtt nekivágnak a nagy útnak. A rishi boldogan invitálja be az isteni társaságot, és marasztalja is őket, hogy töltsék el számüzetésüket nála, asramjában. Hosszú éveken keresztül minden hajnalban végrehajtotta a szent áldozatot (pudzsát) azt képzelve, hogy valóban az isteni lélek lábait mossa, tisztítja, ezzel kifejezve teljes megadását, tiszteletét Istennek. Évek kitartó és alázatos gyakorlása végül meghozta az eredményét és Isten megjelent a bölcs küszöbén, teljes valójában.

Mostanában sok minden változott az életemben. Elkezdtem egy új helyen gyakorolni, és két új jógaiskolában is tartok órákat, valamint újra van munkahelyem. A saját reggeli gyakorlásom emiatt kicsit háttérbe szorult, illetve nem háttérbe szorult, hiszen ugyanolyan kedvvel és szeretettel gyakorlok mint azelőtt, csak nincs meg benne az a megszokottság mint azelőtt. Alkalmazkodnom kell az új helyzethez. Korábban kell kelnem, hogy az óráim előtt legyakoroljak otthon heti háromszor. Aztán kedden és szerdán tudok lemenni a Központba a mysore terembe, és változik hogy szombaton vagy vasárnap tartok-e pihenő napot. Szóval kis káosz van ahhoz képest amilyen az elmúlt pár hónap volt. És nem akarom elfogadni ezt a helyzetet. Zavar, hogy otthon vissza kell fognom magam, mert a negyediken lakok és félek hogy az egész házat felverem az ugra-burgálással reggel ötkor. Zavar, hogy csak heti kétszer tudok mysore-ra menni, hiányzik a tanári jelenlét és a társaság a hét többi részében. És zavar, hogy össze vissza tartom a pihenő napokat.


Fizikai tüneteket is produkálok az ellenállásommal, a jobb térdem (alázat) hetek óta nagyon fáj, néha úgy ébredek reggel, hogy nyilal, ég. Nem szoktam szívbajt kapni a fájdalomtól, megszoktam, hogy az astanga felhoz mindenféle elnyomott érzetet, de ilyen kitartóan nem volt társam a térdfájás még. Szeretem a fájdalmat, mert tanít. Ha képes vagy nyugodtan figyelni rá, és nem próbálod meg elnyomni, nem próbálsz elmenekülni, elfutni előle, akkor sok felismerésben lehet részed önmagadról. Mit üzen akkor nekem most ez a történet a Rishiről, és a térdfájdalomról? (Amúgy tudatalatt azért is hagyhattam ki ezt a pózt, mert mély térdhajlítás van benne egyik oldalról fél lótusz, másik oldalról kócsag...)


Szerintem azt, hogy engedjem el az ellenállást és adjam meg magamat az életnek. Adjam át magam a körülményeknek. Hányszor gyakoroltam már olyan helyen, időben, lelki állapotban ami nem volt "ideális"? Szűk szállodai szoba, indai hosztel terasza, tömött jógaterem, ahol a matracok szélei összeérnek, fagyos nappali, alvó tesóval a lakásban. Ezek a körülmények csak még jobban előtérbe helyezik a jóga szükségességét, azt hogy befele figyeljünk, hogy önmagunkkal kapcsolódjunk ahelyett hogy a külsőségekkel foglalkoznánk. Ne tegyük függővé elégedettségünket, lelki állapotunkat attól, hogy mi történik a külvilágban.


Esik a hó? Minusz 8 fok van és annyi réteg ruhát kell magadra aggatni, hogy úgy nézel ki mint a Michelin baba? Lélegezz, és add át magad.


Megváltoznak életed körülményei, és nem akarod elfogadni? Lélegezz, és add át magad.


Amint átadom magam, belelazulok a történések forgatagába, megélem azt ami van, elmúlik a feszültség, a stressz, amitől képes leszek élvezni az új helyzetet, észreveszem benne a szépséget.


A másik dolog amit varázslatosnak találok Bharadvázsa történetben az az, hogy a bölcs, a vizualizáció hosszú éveken való gyakorlásával (a szobor Istenként való mosása) végül "megteremtette" Istent, az a saját házába érkezett emberi formát öltve. Milyen szép üzenet, hogy kitartóan, alázatosan, áhitattal gyakoroljunk, gyakoroljunk és gyakoroljunk, és ezzel az amit elképzelünk, amit meg szeretnénk teremteni azt sikerülni fog. Akár magát Istent is.

Ahol a fókusz, ott az energia, és ahol az energia, ott a teremtés.


 

So today during my practice I "accidentally" skipped Bharadvasajana and went directly to Ardha Matsyendrasana. I realized my mistake right away, and said, 'Oh I skipped a pose' out loud. My teacher was right next to me and asked, what the name was of the asana I missed? I couldn't answer. It is so hard for me to memorize the name of this exact pose, even though I practice it for some time now, and I try to memorize it every now and then. I knew the word starts with a b, and I could say something similar to what it actually is, but I realized, if I had to write it down I couldn't. I think it is very important for us practitioners to know the sanskrit names of the poses, and what they mean, and this incident made me realize to look into this asana. Why is it so hard for me to remember its name? What does it want to teach me? My curiosity arose, and so I did my studies, and now I share it with you, let's see the story behind Bharadvajasana.


Baradhvaja,, who the pose is named after is a renowned sage (rishi) of ancient India, revered scholar, economist and physicist. He participated in the creation of the Rig Veda and the Puranas, he and his family of students wrote the Rig Veda, that gives us an insight to the ancient indian society. The rishi is personally appears in the famous epic called the Ramayana numerous times. When Rama (incarnation of main God Vishnu as a prince) enters into exile of 14 years with his spouse Sita and his brother Lakshman to the forests, their path first leads them to the ashram of Bharadvaja. When they arrive, the old sage is performing his morning ritual, prayers, he is washing the feet of the statue of Vishnu humbly. He sees Rama and recognizes the God, the Self and prostrate before him. Rama and his companions asked for shelter, to rest and get refreshed before the big journey. The rishi happily invites the divine company inside and suggests them to stay as long as the exile lasts in his ashram. Baradhvaja performed the sacred sacrifices for so many long years with devotion visualizing that he really washes the feet of the divine spirit, demonstrating his surrender and adoration for God. Years of persistent and humble practice eventually materialized God in his doorstep.


A lot of things changed in my life lately. I started to practice in a new place, and started to teach in two new schools, and I also have a steady new job. My own morning practice is upstaged, or not really upstaged as I practice with the same love and good spirit, but there is no inurement in it like before. I need to adapt to the new situation. I have to wake up earlier so I can practice back home before my classes start at 7 am, three times a week. I go to mysore class to the Központ twice a week, on Tuesday and Wednesday, and my rest day varies from Saturday to Sunday every other week, it depends. So this is a little chaotic compared to the previous months. And I refuse to accept these changes. It bothers me, that I have to hold myself back when I practice back home, as I live in an appartment on the fourth floor, and I don't want to paint the town red with my jumping backs and throughs, at 5 am. It bothers me, that I can only go to mysore class twice a week, I miss the presence of the teacher and the community in the rest of the week. And it also bothers me, that I don't take my rest days consistently.


I produce physical symptoms with my resistance, my right knee (humbleness) is sore for weeks now, sometimes I wake up to the stabbing, burning pain. I don't get a heart attack from some pain issues, I am very much used to how ashtanga can bring up suppressed sensations, but I never had experienced such a persistent companion like this knee pain. I love pain, because it teaches. If you are able to listen calmly, and you don't try to repress it, don't try to escape or run away from it, you may have amazing realizations of your self. What message does this story about the Rishi and my knee pain have for me then? (Unconsciously I skipped this pose I guess because there are two types of deep knee bends in it: a half lotus and a half heron...)


I think I need to let go of my resistance, and I have to surrender to life. I have to give myself fully to the circumstances. How many times have I practiced in such place, weather or in mood that was not "ideal"? In a small hotel room, an indian hostels' balcony, in a crowded shala where our mats abut each other, or in a freezing cold living room with a sleeping sister in the apartment. These circumstances only bring to the fore the need of yoga, the necessity of looking inwardly, to reconnect ourself instead of dealing with external things. Don't rely your happiness, contentment and state of mind on whats happening in the outside world.


It is snowing? There is minus 8 celsius outside and you have to put so many clothes on that you look like the michelin man? Just breathe, and surrender.


Your circumstanses have changed and you don't want to accept it? Just breathe, and surrender.


As soon as I am able to surrender and relax in every day life's events, the tension and stress releases and I am able to enjoy the new situation and find beauty in it.


The other magical thing I find in the story of Bharadvaja is, how with persistent practice of visualization for long-long years (washing the feet of the statue of the God like it was the divine itself) finally materialized God, he appeared in the rishi's own house in human form. How beautiful this message is. When we practice and practice and practice humbly, with devotion and dedication, we can achieve whatever we want. Even God himself.

Where we put our focus that's where energy flows. And where energy is, that's where creation starts.



Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
No tags yet.
bottom of page