Gondolatok Mysoreból / Reflections from Mysore (edited)
For English please scroll down <3
Az alábbi posztom volt életem első blogbejegyzése amit az indiai Mysore városából, pont két évvel ezelőtt osztottam meg. Két hónapig voltam ott, hogy a világhírű astanga jóga iskolában, a KPJAYI-ban gyakoroljak. Nagyon érdekes, ahogy a facebook feldobta az emléket ma reggel, és újraolvastam a cikket, nevetnem kellett, hiszen pont a tegnapi blog bejegyzésemből kiderül, hogy hasonló gondolatok jártak a fejembe...
Íme:
Ma egy hónapja vagyok Indiában, és ennek tiszteletére szeretnék megosztani pár gondolatot a jóga gyakorlással kapcsolatban, hiszen utazásom fő motívuma nem a városnézés, a kultúra megismerése (persze az is), hanem a gyakorlás elmélyítése, a jóga forrásához való látogatással.
Egy évvel ezelőtt ismertem meg Govinda Kait, aki egy hónapig tartott mysore programot Budapesten. Találkozásunk sorsfordító volt mindkettőnk részére, de ez a poszt most nem erről szól, hanem szeretném felidézni az ő egyik előadásán elhangzottakat, a saját tapasztalataimmal kiegészítve. Govinda októberben, egy jógatanár képző tanfolyam részeként tartott három napos előadás sorozatot Tokióban, ahol a fókusz a jóga filozófián volt, az ászanák bemutatása, megtanítása másodlagos volt.
A cselekvés jógája
Az előadása egyik napján karma jógáról beszélt Govinda, a cselekvés jógájáról, amely megértése segít abban, hogy a gyakorlásunkat el tudjuk mélyíteni. Vezérfonalai a Bhagavad Gítában találhatóak meg, Krisna magyarázza el Ardzsunának a csatamezőn. A karma jóga a tett, vagy cselekvés jógája, de a cselekvést úgy kell érteni, hogy mindaz „cselekvésnek” minősül, ami segíti az embert az elmélyülésben, az önvalónk megismerésének folyamatában.
Az első fontos előírása a karma jógának az, hogy amikor választani kell a „cselekvés” és a „nem cselekvés” között, akkor válasszuk a cselekvést, mint befelé fordulást elősegítő eszközt. Cselekvésnek minősül például, ha kilépünk a komfort zónánkból, amikor a félelmeinkkel szembeszállunk és leküzdjük azokat. Ászana gyakorlás közben az ember nagyon sokszor érzi magát kényelmetlenül, itt szúr, ott fáj, amott görcsöl, és hajlamosak vagyunk ezekre a dolgokra limitálni a megtapasztalásunkat, ezekre fókuszálni, ami nem segíti azonban a fejlődésünket. Ahhoz, hogy el tudjunk mélyedni, fontos, hogy megtanuljuk, hogy nem lehetünk mindig biztonságban. Ha biztonsági játékosok vagyunk, akkor nem tudunk eredményeket elérni, nem haladunk semerre, minden nap csak ugyanannyit teszünk meg, mint előző nap, nem feszegetjük a határainkat, és nem fejlődünk. Azonban, ha a félelmeinket áttörjük, és ugrunk egy hatalmasat, mondjuk Budzsapidászanába, rájövünk, hogy nem is volt ez annyira nehéz, csupán az elménk limitált minket, pedig sokkal többre is képesek vagyunk, igazából nincsenek határok. Persze ennek a megélése, megértése nem megy egyik napról a másikra. Ha még soha nem csináltunk semmilyen ászanát azelőtt, nem érdemes a budzsapidászanával kezdeni, mert csak eltörjük az orrunkat. Szépen fokozatosan kell felépítenie az embernek a gyakorlását. Először az alapokat kell letenni, arra lehet csak házat építeni. Kezdetben akár a napüdvözletek elvégzése is kihívást jelenthet, amikor lehajolva nem tudjuk megérinteni akár még a térdünket sem. De azzal, hogy minden nap megpróbáljuk, és minden nap egy picivel tovább nyújtózunk, megtesszük a határaink feszegetését, a komfort zónánkból való kilépést.
Gondolkozzunk el rajta, hogy mi az amivel hamis biztonságba ringatjuk magunkat? Mi a mi komfort zónánk? Van aki egy rossz párkapcsolatba, vagy egy rossz munkahelyre ragad bele. Lehet, hogy azzal tudnánk a legnagyobb szívességet tenni magunknak, ha végre szembenéznénk a félelmünkkel, hogy tulajdonképpen azért vagyunk benne egy bizonyos helyzetben, mert félünk a jövőtől, és inkább választjuk a biztonságos rosszat, mert az ismeretlen nagyon ijesztő. Ijesztőek egyes ászanák is elsőre. Aztán megkapjuk őket, és megpróbáljuk kivitelezni. Elsőre egészen vicces képet is mutathatunk kívülről, de aztán egyre szebben és tökéletesebben tudjuk már beletenni magunkat a pózba. Megtanuljuk, hogy bármire képesek vagyunk, csupán tenni kell érte, gyakorolni kell. Ez az életben is így van. Elkezdjük a komfort zónánkat egyre nagyobbra tágítani, és teljesen más jelentést kap a biztonság, a fájdalom. Megtanuljuk félelem nélkül élni az életünk.
Az egó
A jóga gyakorlásának a célja tulajdonképpen az egó letörése. Az egót a barátunkká kell tennünk, nem rohanhatunk el előle. Az egó olyan mint egy rossz gyerek, aki mindig mérges és csinálja a fesztivált. Az egó célja önmaga felépítése, míg a jógáé az egó letörése. A kényelmetlen és fájdalmas pózok felvétele ez utóbbi célt szolgálják, ahogy egyre alázatosabbak és elfogadóbbak leszünk a pózokban, az egónkat csökkentjük. Ezt a folyamatot azzal tudjuk segíteni, ha nem állunk ellent, nem ellenkezünk, hanem átadjuk magunkat. Megbízunk az életben, és elfogadjuk, hogy mindig azt hozza elénk amire éppen szükségünk van. A kihívásokkal teli időszak megtanít arra, hogyan legyünk erősek, kitartóak. Ezeknek a tulajdonságoknak az erősítésében is segít az ászana gyakorlás, hiszen ahogy megtanuljuk uralni az elménket a furcsa kicsavarodó pózokban, nyugodtan és békésen fogjuk fogadni, bármit is hoz elénk a „sors”. Az én tapasztalatom az, hogy amikor az ember a matracon erőteljes dolgokat él meg, akkor a „civil” életében is sok kihívással találkozik. Amikor átadod magadat a matracon a gyakorlásnak, és nem állsz ellen, nem feszülsz be, akkor mint kés a vajon, úgy fognak menni a dolgok az életedben is, és valahogy az akadályok is eltűnnek előled, vagy legalábbis kisebbek lesznek, és ki tudod kerülni, át tudod ugrani őket.
Elvárások elengedése
A karma jóga következő lépése, hogy elengedi az ember a kötődését bizonyos eredményekhez. A boldogság titka ugyanis az, hogy úgy teszünk valamit, hogy nem várunk tőle cserébe semmit. Ez első hallásra szenteskedőnek hangzik, azonban ha az ember belegondol, megérti miért van az, hogy a szenvedés egyik oka a jövőbeli elvárásokhoz való kötődés. Ugyanis általában a dolgok nem a mi elvárásainknak megfelelően alakulnak. Hiába teszünk meg a mi elképzelésünk szerint mindent, hogy valamit elérjünk, az eredmény soha sem fedi teljesen az elvárást. Ha pedig kötődünk egy bizonyos eredményhez, csalódni fogunk. Azonban ha pusztán a dolog élvezetéért cselekszünk, azért mert jó csinálni, akkor bármilyen eredmény jöhet, mi élvezettel kapjuk meg a gyümölcsöt, bármi legyen is az. Hogy ezt el tudjuk érni, nagyon fontos, hogy a jelen pillanatba hozzuk a figyelmünket, hogy mindent egyfajta meditációként végezzünk. Legyen az akár egy bevásárlás, akár mosogatás, akár egy hivatalos levél megírása, úgy végezzük, hogy ne az eredményt tartsuk szem előtt. Ne az legyen a cél, hogy legyen otthon ennivaló, hogy az edények tiszták legyenek, vagy az ügyünk el legyen intézve. Ezeket a hétköznapi dolgokat is fogjuk fel gyakorlásként. Élvezzük magát a cselekvést, magát a folyamatot amiben vagyunk. Ahogy pakoljuk a kosarunkba a portékát, ahogy a szivaccsal dörzsöljük a tányért. Adjunk bele mindent, és ne várjunk el semmit.
A figyelmünket könnyen a jelenbe hozhatjuk ászana gyakorlás közben a trisztánával, az astanga vinyásza jóga legfontosabb pilléreivel, ami a légzés, a drishti és a bandha. A légzésünket a mozgáshoz igazítva gyakorlunk, ez a legfontosabb része az egésznek, Guruji is megmondta, hogy az ashtanga az légzőgyakorlat, a többi csak cirkusz. Az egyes mozdulatok mellett a tekintetünket egy-egy pontra fókuszáljuk, ez a drishti, ami segít abban, hogy elmélyüljünk a pózokban, és a bandhák, az energiazárak tartásával elérjük, hogy a pránát, az életenergiát meg tudjuk tartani a testünkben.
Hála
A jelen élvezetének biztos jele az, hogy megtelik hálával a szívünk. Észrevesszük, hogy a gyakorlás ajándék. Teljes odaadással és hálával gyakorolj. Azért tudsz gyakorolni, mert rengeteg áldozatot hoztak az őseink ennek érdekében. Vedd ézre, ahogy a jóga megtörténik velünk, és nem "csinálod". Amikor reggel ráállsz a matracra, hálával teljen meg a szíved, hogy lehetőséged van rá. Minden ami körülvesz az csodálatos, és fenséges. Sajnos sok embertől hallom amióta Indiában vagyunk, hogy mivel milyen problémája van. A piszok, a por, a meleg, a sok ember, hogy nem egy bizonyos tanárnál van, vagy nem gyakorolhat bizonyos ászanákat. Negatív dolgokra fókuszálnak, csak a hiányokat látják, és az fel is nagyobbodik ezáltal. Sokkal boldogabb élményük lenne, ha hálát adnának mindazért, ami megadatott nekik.
Adottnak tekintünk sok dolgot, amivel rendelkezünk, és hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mennyire szerencsések vagyunk, hogy mennyi mindenünk van. Rengeteg ember él mély szegénységben, tudatlanságban, súlyos betegséggel, vagy akár bizonyos szervek, testrészek nélkül. Már azzal, hogy megvan minden végtagom, egészséges vagyok, és minden reggel ráállhatok a matracra, az emberiség kisebb százalékához tartozom. No pláne, hogy mindezt Mysoreban tehetem meg, még sokkal különlegesebbé teszi az élményt.
Gyerekkoromban, Anyukám sokat olvasott az Élet játéka című mesekönyvből, amit nagyon ajánlok mindenki figyelmébe. A történet Pollyannáról, egy árva kislányról szól, aki sok mindenen ment keresztül fiatal kora ellenére. Kitalálta, mivel tehetné az életét egy játékká, hogy a sok szörnyűséget ami történt vele el tudja fogadni. A játék lényege az volt, hogy bármilyen helyzetbe is került a kislány, a legeslegjobb részét kellett meglátnia benne. Mindenben a pozitívat látta. Ennek nyomán, egész életemben én is ezt játszottam. Mindenben meglátni a jót. Milyen jó, hogy itt Indiában ilyen meleg van, sokkal hajlékonyabb vagyok reggelente, és meg tudom magamtól fogni a kezemet szupta kurmászanában. Milyen jó, hogy ennyien lakunk egy házban, mert mindig van valaki akivel meg tudom osztani a gondolataimat, sose érzem magam egyedül. Milyen jó, hogy az első héten ételmérgezést kaptam, mert láttam, hogy a barátaim mekkora szeretettel és törődéssel fordultak felém, és még egy olyan ember is azonnal ugrott a segítségemre, akitől egyáltalán nem számítottam. Szóval valahogy így.
Visszakanyarodva, igyekszem mindenért hálás lenni ami megadatott. Ha az emberrel rossz történik, hajlamos a külvilágot okolva a körülmények áldozatának tekinteni magát. Ezzel én sem voltam másképp. A gyakorlással azonban megértettem, hogy minden bennem van. Dönthetek úgy, hogy belesüllyedek az önsajnálatba, és ott maradok szomorúan, de hozhatok egy olyan döntést is, hogy üdvözlöm a fájdalmat, és a tanítást látom benne, egy nagyobb jó részeként. Ez tényleg ennyire egyszerű, mint ahogy hangzik. Egy döntés. Ennyi.
Tudatosság
Fel kell ismerni, hogy az ember természete, az a „nem cselekvés” irányába visz minket. Folyamatosan észnél kell lennünk, koncentrálnunk kell, tudatosnak kell lennünk, hogy fel tudjuk ezt ismerni. Ez is egy folyamat, nem történik meg az emberrel egyik napról a másikra, és gyakorolni kell. Ne vegyünk semmit se készpénznek, semmi se garantált. A gyakorlást, de akár az életünket is elveszíthetjük egy pillanat alatt. Ezért kell megtanulni, hogy mindent, így akár az ászana gyakorlást is úgy végezzük, mintha először és utoljára csinálnánk. Érdekes érzés így gyakorolni, arra buzdítok mindenkit, hogy próbálja ki. Hiszen ha azzal az érzéssel állsz a matracra, mintha még sose jógáztál volna, akkor nincsenek benned elvárások, hiszen nem tudod még hogy milyen egy baddhakónászana. Amikor azonban már kaptál egy mély igazítást benne, akkor a következő alkalommal az elméd figyelmeztetni fog, hogy vigyázz, ez most fájni fog, és ezzel nem tudod átadni magadat a gyakorlásnak, mert befeszülsz. Gyakorolj úgy, mintha az lenne az utolsó gyakorlásod, mert igazából így is van. Sosincs két ugyanolyan gyakorlás kétszer, tehát mindegyik egyszerre az első és az utolsó is egyben. Figyeld meg, hogy ha úgy gyakorolsz, mintha az lenne az utolsó, akkor beleadsz mindent, hiszen nincs veszteni valód. Akkor nem érdekel, hogy fáradt vagy, hogy szúr itt ott amott, hiszen ez az utolsó. Mint amikor mondja a tanár, hogy már csak egyszer kell kitartani a návászanát öt légzésig! Az ember összeszedi minden erejét, és még magasabbra emeli a kinyújtott lábát, hogy aztán az ötödik számolás után kiemelje még egyszer magát és hátra ugorjon.
Az életet félelem nélkül éljük. Guruji híres kérdése: „Why fear?” amit úgy fordíthatunk, hogy minek félni? Tényleg ha jobban belegondolunk, mi a legrosszabb ami történhet velünk? Hogy meghalunk? Hogy valamink fáj, elvesztünk valakit? Miért félünk egy olyan dologtól, ami egy feltételezés? Ha folyamatosan izgulunk a jövő miatt, akkor feláldozzuk a jelenbeli boldogságunkat egy csupán valószínű jövőbeli fájdalomért. Minden szépség és erő a jelenben van, abban ami most történik. Most dönthetünk úgy, hogy nem félünk, hogy bízunk az életben, hogy azt hozza elénk amire szükségünk van. Minden mulandó, semmi nem tart örökké. A fájdalom is elmúlik, és később már csak a jótékony hatására fogunk emlékezni.
Govinda nagyon szereti a gyerekeket felhozni példaként, arra, milyen teljes önátadásban lenni. Akinek van a környezetében 3-4 éves kisgyerek, az tudja, hogy ők aztán minden elvárás nélkül cselekszenek. Pusztán a cselekvés élvezetéért. Nézzük meg, hogyan szalad egy gyerek. Teljesen átadja magát a futás élményének, karjait lengeti, kacag, mindent belead. Hogyan játszik egy gyerek? A játék öröméért. Ha egy gyermek sír, akkor keservesen sír, a világ összes fájdalma benne van. De amikor örül, és nevet, akkor minden fény kigyúl, az egész világ megtelik a kacajával. Aztán kezd a megfelelésért, az elvárásokért cselekedni. Elkezd a dicséretért, vagy a kikapástól való félelemből tenni dolgokat. Kezdi elveszteni az ártatlan önátadását az életnek, kezd felnőni.
Vagy ott vannak még példának a kutyák. Ők bizonyítják az őszinte, önfeledt és elvárások nélküli szeretet és önátadás létezését. Ők szeretik a gazdájukat teljes szívükkel, akkor is, ha az kikötözi és bántja őket, de akkor is ha minden nap a legjobb minőségű kutyatápot kapják és puha párnán aludhatnak. Nem tesznek különbséget szegény és gazdag, tanult és tudatlan, férfi és nő között. Nem érdekli, hogy mi a nemzetiséged, hogy hány éves vagy, és milyen az autód. Ők azok a teremtmények akik jó példát mutatnak, akiket igazán utánozhatnánk, követhetnénk.
A jóga az egységről szól. A gyakorlás során elkezded leépíteni a különálló személyiséged szerinti gyakorlásodat, ami büszkeséget, másokkal való összehasonlítást, elkülönülést eredményez. A jóga összehoz. Az elmúlt időszakban szerencsém volt több jógás közösséget is megismerni, és egy nagyon fontos dolog tűnt szembe: a hasonlóság. Legyen az Amszterdam, Tokió, Hága, Budapest vagy Mysore, minden teremben ugyanaz az érzés fogott el, ahogy láttam a mozgó testeket, hallottam a hangos légzés ütemes zaját. Egyből vagyunk. Ugyanazokkal a kihívásokkal küzdünk, ugyanazok az örömök boldogítanak. Szeretünk, nevetünk, küzdünk, sírunk, élünk. Fontos hogy ezt felismerjük, mivel az élet minőségét rontjuk el azzal, ha másoktól különlegesebbnek érezzük magunkat. Ismerd fel, hogy igazából egy csatornája vagy egy nálad sokkal magasabb erőnek, és a gyakorlással meg tudod nyitni magad, ami által sokkal elfogadóbbá és kedvesebbé válsz, a szeretet és a türelem határtalanná válik benned.
The post below is my first blog entry ever, that I wrote in Mysore, India and shared it exactly two years ago. I was there for two months to practice in the world-famous astanga yoga school called KPJAYI. So interesting how this memory appeared on facebook this morning. As I was re-reading the post I was laughing because it seems like I have the same thoughts on my mind after two years, as my post from yesterday shows....
Here it is..
I have been in India for exactly a month now, and to celebrate that, I would like to share some thoughts I have about yoga practice. The main reason I came to India, is not sightseeing, but to deepen my practice by coming to the source of Yoga.
I met Govinda Kai one year ago, who taught mysore class for one month in Budapest. This encounter has changed our lifes', but this post will not be about that. I would like to recall one of his lectures he gave in Tokyo as a part of a teachers training course, where the focus was mainly on yoga philosophy; combined with my own thoughts and experiences.
Yoga of action
Govinda was telling us about karma yoga, the yoga of action. One can deepen their practice by understanding this particular yoga. The guidelines of karma yoga can be found in the Bhagavad Gita, where Lord Krishna teaches Arjuna on the battlefield. Karma yoga is the yoga of action, where action means something you do to deepen the practice, to get to the Self.
The first main instruction of karma yoga is, that when there is a choice between action and non-action, one should choose action, as a tool of diving internally. We choose action for example when we get out of our comfort zone, when we fight with our fears. By practicing asanas, one can often feel discomfort, pain or cramp, and we may limit our experiences to these feelings, and focus only on them, which is not helping us to evolve. For us to be able to deepen our practice, we have to learn how not to be safe all the time. If we play safe, we will not get results, we will not get anywhere. If we did the same thing every single day, we didn't widen our boarders, we wouldn't make progress. But when we break through our fears, and we take a big jump, for example to Bujapidhasana we will realize, that it wasn't that hard after all, it was only our mind that limited us. In reality we are capable of so much more than we thought, basically there our no limits.
Naturally, living and understanding this takes time. If we never did any asanas before, the first one we try shouldn't be bujapidhasana, because we would just break our nose. First we have to start with the basics. One should build the foundation first, than build the house. In the beginning sun salutations could be challenging too, when bending forward we can't even touch the knees. But if we keep trying to do it every day, keep bending forward, keep stretching, we would widen our strains, and we could step out of our comfort zone.
Let's think about what our comfort zone is. What do we flatter our-self with? Perhaps it's a bad relationship or a bad job we stuck into. Maybe the greatest kindliness we could do to ourself is to finally set our face against our fears, that as a matter of fact we are in a certain situation because we are afraid of the future, and we choose this bad situation out of safety, because the unknown is scary. Asanas may be scary at first sight too. Then after we receive them, we try to our best to perform them. We might look funny from the outside when we first try to do certain asanas, but with time and practice we learn to do them properly, nicely, to calm our breathing down. We learn through this process, that everything is possible, we just have to make some sacrifices, and we have to practice. This can be applied into our daily life. We start to expand our comfort zone, and by this, security and pain gets a whole new meaning. We learn to live our life without fear.
The ego
Yoga's main goal is to break down the ego. We have to make our ego our friend, we can't run away from it. The ego is like an angry naughty child, who does mischief. The ego wants to build itself up, while yoga does the opposite, it breaks the ego down. Being in uncomfortable and painful poses serves this last purpose, as we become humble and acceptable in the asanas, we cut down our ego. We can help this process by giving ourself wholly to the practice, by stop resisting and standing against it. We start to trust in life, and we accept, that it always brings exactly what we need. Challenging times can teach us how to be strong and tough. Asana practice can strengthen these properties. If you can control your mind in weird twisty postures, you are able to accept calmly and peacefully whatever life brings you. My observation is, when you have powerful and deep experiences on the mat, your life become very intense too. But when you give yourself fully to the practice, you don't tighten yourself you don't resist, then things in your life will start to go smoothly, and the obstacles will disappear, or they become so small that you can easily bypass or jump over them.
Letting go of our expectations
Next step of karma yoga is when one can let go the attachment to get certain results. The secret of happiness is to act without any expectations. This may sound a little sanctimonious at first, but when you think about it, you can understand why attachment to future expectations are one of the reasons we suffer. Things never turn out the way we want them. We can do all the planning and the doing to gain something, but it will never turn out exactly the way we wanted. And if we are attached to a certain outcome, we will be disappointed. However, if we act just for enjoyment, just because it is good to do something, than the outcome can be whatever, we will receive the fruit with pleasure, whatever it may be. To attain this, we have to bring our attention to the present, we have to do everything as a meditation. Let's say we go shopping, or we do the dishes, or we write an official letter. The activity should be done without keeping the result in mind. The goal shouldn't be to have clean plates, to have groceries in the house, or to have some case done. We can do everyday activities as a practice too. Let's do things just because we enjoy the process. The way we put the groceries to the basket, or the way we wash the plate with the sponge. Give everything, expect nothing.
We can easily bring our attention to the present with Tristhana while practicing asanas, what are the three main elements of ashtanga vinyasa yoga method: the breath, the drishti and the bandhas. We harmonize our breathing with the movements, which is the most important part of the practice. As Guruji said, ashtanga is a breathing method, everything else is just a circus. We focus our gaze on one point, what helps us to be focused and aware, that's Drishti, and we hold the energy locks, the bandhas to maintain the vital energy, the prana.
Gratitude
Practice is a gift. Practice with gratitude and devotion. You have the practice because your antecedents made sacrafices for it. Yoga is something that is happening to you, you don't do yoga. Fill your heart with gratefulness when you step on your mat in the morning, as you have the possibility to practice. Everything that surrounds you is magnificent and amazing.
Unfortunately a lot of people around me are complaining about what bothers them since we are in India. The dirt, the heat, the crowd, that they can't practice with a certain teacher, or they can't practice certain asanas. They are focusing on the negative things, and that's how they enlarge their problems. They could experience otherwise by giving thanks for everything they have. We are in the habit of taking things as granted, and we tend to forget how lucky we are to have what we've got. A lot of people are living in poverty, ignorance, with illness, or even without certain organs. By having all of my limbs, being healthy, and being able to stand on my mat every morning, I am a part of the minority of humanity. Moreover, being able to do that in Mysore, makes the whole experience more special.
When I was a child, my mother would always read from a book
The game of life. The story is about a little orphan, called Pollyanna, who invents a game that she plays so she can endure all the tragedies she has to face in her life. The game is very simple. She has to find something good in any situation. Something positive. According to this, I have been playing this game throughout my life. How nice the heat is in India, because I am so flexible that I can catch my hands behind my back in supta kurmasana. How great it is to share the house with so many people, as there is always someone I can share my thoughts with, I can talk to, I never feel alone. How good it is, that I had a mild food poisoning in the first week, because I found out how loving and caring my friends are, and that there is even someone who helped me without thinking, that from I wouldn't expect it from. So somehow like this.
I am trying to give thanks and to be grateful for what is given to me. When something bad happens to us, we intend see ourself as a poor victims of the circumstances, and to blame everything on the external world. With the practice, I understood that the solution is already in me. I can make a decision. I can choose to sink into self-pity, and to stay there sad and depressed, but I can make a decision to greet pain, to see the teaching in it, to see as a part of the greater good. Yes, this is as simply as it sounds. That's all.
Awereness
We have to recognize, that our human nature is naturally draw to 'non-action'. That is why we need to practice to stay focused and aware, we have to be self-conscious, to be able to see that. To be in this state also takes time, it is a process, we can't develop it in one day, we have to practice it. We shouldn't take anything for granted, as nothing is guaranteed. Our practice or even our life can be taken away in seconds of time. That is why we should learn to live like and even practice like it was the first and the last time. It is very interesting to practice this way, I am encouraging everybody to try it. When you step on your mat like you have never practiced before, you have no expectations, as you don't even know how does a baddha konasana feels like. But if you have already received a deep adjustment in it before, the next time your mind will alert you that hey, this is going to hurt, and by this you will not be able to give yourself to the experience fully, your muscles will be tense. Practice as if it was your last practice, as basically it is the truth. Each and every practice is different. When you practice as if it was your last, you give all of yourself in it, as there is nothing you can loose. This way you won't care if there is pain. It's like when the teacher says you have to hold the last navasana for five breaths, you put all your energy in those last breaths, you strengthen your legs once more, lift it even higher, and after the fifth count, you pull yourself up and jump back.
Live your life without fear. As the famous Guruji quote goes: „Why fear?” THink about it, and you may realize, that wow, that's right! What is my worst fear? To die? To have pain? To loose someone? Why do we fear about something that is only a supposition? If we are always anxious about the future, than we sacrifice our present happiness for a hypothetical future pain. All the beauty and power are in the present, the now. We can make the decision now not to fear, to trust in life, that it only brings us what we need. Everything passes, nothing lasts forever. Pain will go away, and later we will only remember how beneficial it was, how much we have learnt from it.
Govinda likes to talk about the way children are. Whoever is surrounded by 3-4 years old children knows, that they are doing thing without any expectations. Purely for the enjoyment. Look, how children run. They give them self fully to the experience of running, they are swinging their arms, laughing, they run so hard, never get tired of it. How do children play? With the delight of playing. When a child cries, than it cries dearly, it has all the pain in the world. But when a child laughs, than light shines, and the whole world fill up with the laughter. Then they start to do things, to act for the sake of the praise, or through the fear of punishment. They stop to give them self fully and innocently to life, they start to grow up.
Or you can look at the dogs too. They prove that honest, unconditional love and self-giving exist. They love their owner whole heartedly, it doesn't matter if they are leashed and punished, or if they get the best quality dog food, and they can sleep in the bed. They don't make a difference between wealthy or poor, educated or unschooled, man or woman. They don't care what your nationality is, how old you are, or what car you drive. These creatures can give us good examples that we could follow and adapt in our lifes.
Yoga is about unity. You start to break down the layers of your separateness as that creates pride, comparison and contention. Yoga helps you to connect. I had the privilege in the past few months, to visit and see different yoga communities around the World, and I noted one very important thing: similarities. Wherever I was, in Amsterdam, Tokyo, The Hague, Budapest or in Mysore, in every shala I had the same feeling, as I saw the moving bodies, and heard the rhythm of the breathing with sound. We are from the same. We have the same challenges, the same things make us happy. We love, we laugh, we fight, we cry, we live. It is very important to recognize that we could spoil the quality of life with seeing our self as someone more special than others. We should realize what we are is a channel for a way more greater power, and through practice we can open our self for this power. We will become more accepting, kinder; love and peace will flow without limitation in us.
For English please scroll down! <3
Az alábbi posztom volt életem első blog bejegyzése, amit az indiai Mysore városából, pont két évvel ezelőtt osztottam meg. Két hónapot voltam kint, hogy az astanga jóga világhírű iskolájában, a KPJAYI-ban gyakoroljak. Érdekes, ahogy reggel feldobta a Facebook az emléket és újra olvastam a benne foglaltakat, szinte nevetnem kellet, hiszen a tegnapi posztom elég hasonlatos azokhoz a gondolatokhoz amik két évvel ezelőtt is foglalkoztattak. Hmmm....
