top of page

Az ellenállásról...




Ismerős az a gátló, fojtogató érzés, amikor szeretnél megtenni valamit, de egyszerűen nem tudod magadat rávenni? Amikor érzed, hogy valami hasznos, üdvös lenne a számodra, de lebeszéled magadat róla, különféle kifogásokat gyártasz, hogy miért ne tedd meg, például miért ne kelj fel korán, miért ne jógázz, miért ne menj el az elvonulásra, miért ne állj bele a feladataidba stb.

Az ellenállás számos formát tud ölteni, jelentkezhet indulatban, lustaságban, kifogások gyártásában, büszkeségben, gőgben, unottságban. Én is rengeteg féle ellenállást éltem már át, és láttam másokban az önismereti útjainkon járva.

Számomra két dolog volt nagyon hasznos az ellenállások felismerésében és meghaladásában.


Az egyik, hogy felismertem, az ellenállás miért alakult ki az emberben. Ez egy nagyon fontos jelző rendszer, amelynek az a feladata, hogy megóvjon bennünket. Minél nagyobb veszélyben érzi magát az emberünk, annál nagyobb lesz az ellenállás. Szerintem mielőtt elítélnénk az ellenállásunkat, vizsgáljuk meg minden helyzetben, hogy mitől szeretne minket megóvni. Van, hogy fontos hallgatnunk az ellenállásunkra, amely, mint egy hatalmas tilos az átjárás felirat villog előttünk! Megmenthet szituációktól, emberektől amelyek nem nekünk valók.

A másik, hogy alkalomról alkalomra érezzük át, hogy mekkora a tényleges veszély amelyet az ellenállásunk jelez. Biztosan bajunk származik abból, ha elmegyünk a jógatáborba, vagy mantrázunk korareggel? Bármilyen viccesnek tűnik ez most így leírva, az elménk nagyon is valóságos színben tünteti fel a veszélyérzetet az ellenálláson keresztül, amikor olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyek a lelki fejlődésünket segítik, amelynek köszönhetően az elme háttérbe szorul, amit persze az nem akar. Önvédelemből, túlélésből dobálja be nekünk a fájdalmat, a letargiát, a hányingert, bármit, amivel elveszi a kedvünket attól a fránya lélekemelő gyakorlástól.


Emlékszem, minden egyes Govindás elvonulás előtt volt egy részem, akinek köszönhetően pánikban virrasztottam át a tábor kezdete előtti éjszakákat, azon morfondírozva, hogy teljesen megőrültem-e, amiért önszántamból elmegyek „szenvedni”, kifacsart pózokba lélegezni, maratoni mantrameditációkra beülni - sebezhetőségemet, picinységemet felvállalva - mások előtt megmutatni, hogy milyen szerencsétlen is vagyok. Igen, így éltem meg. Aztán ahogy beleengedtem magamat ezekbe az érzésekbe, megszólalt a mélyen szendergő bölcsesség, aki emlékeztetett a szándékomra, amely fáklyaként ragyogta be az utamat, amelyre újra és újra ráleltem a sötétségben. És minden egyes alkalommal, amikor ráhangolódtam az eredeti szándékomra, ellenállásom, bár még jelen volt, eltörpült amellett, amerre haladni szerettem volna, és tudtam, kitartásom és elhatározásom megtérül.


Adj időt és teret az ellenállásodnak! Figyeld meg mit üzen, mit szeretne mutatni! Nem kell erőszakkal és durván letolnod, átküzdened magad ezeken a folyamatokon. Pusztán a figyelmeddel és együttérzéseddel képes vagy felülmúlni az akadályokat!

Comments


Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
No tags yet.
bottom of page