top of page

Gyógyító Étkezés

Az isteni szándék minden létező mögött ott rejlik – a rügyező virág, a madár csicsergése, a szél járása és a tűz ropogása mögött. Maga az erő, ami miatt minden növekszik, ami fenntart mindent. Ez az isteni szándék a születés, a növekedés és a halál mögött rejlő ok, amely minden élőlényt átjár. Ez az egész teremtés ősoka. Az Isteni Erő tartja fenn a világot, az Ő jelenléte nélkül a világ megszűnne létezni.


Egy morzsája sincsen az általunk elkészített ételnek, ami kizárólag a mi fáradozásunknak köszönhetően jött létre. Minden amit étel formájában megkapunk, az bátyáink és nővéreink erőfeszítésének, és a természet adományának és Isten könyörületének köszönhetjük. Még akkor is, ha több millió forintunk van, akkor is azért étkezünk, hogy kielégítsük az éhségünket. A pénzt nem lehet megenni. Emiatt, ne étkezzünk anélkül, hogy előtte ne imádkoznánk kifejezve tiszteletünket és hálánkat. Gondolj úgy az ételedre, mint Lakshmi Istennő (a bőség Istennője), és fogadd be őt áhitattal és tisztelettel. Az étel maga Isten. Az étel amit megeszel, az Isten praszadja (szent ajándéka).


Az étel amelyet elfogyasztunk, az elsődleges és legfontosabb érzékelhető csere, amelyet a természettel megteszünk. Az étel önmagában Földanya praszadja. Az ő áldozata. Fáradhatatlanul eltartja gyermekeit. Az étel megerősíti a kapcsolatot és az egységet Természet Anya és közöttünk.

A természet az első Anyánk, Ő az, aki eltart és gondoskodik rólunk, táplál minket egész életünkben. Felelősséggel tartozunk neki, ugyanúgy, ahogy szülő anyánknak. Ha elfelejtjük ezt a felelősséget, az olyan, mintha elfeledkeznénk önmagunkról. Ha hátat fordítunk Természet Anyának, akkor kipusztulunk.

Az étel tudatos előállítása, elkészítése, a hála és szeretet érzésének erősítésével, egy lépéssel előrébb visz a természettel való harmónia, egység kialakítását, megélését.


Az étkezés előtti imával megnyitjuk és átadjuk magunkat az isteni kegyelem és áldás előtt, amely miatt létezünk. Hálás szívvel lenni azért amink van, összekapcsol minket az élet szentségével. „Miközben élvezed a teremtést, gondolj a teremtőre” Amma


Végtelen lehetőségünk van a önmagunk és a bolygó gyógyítására azzal, hogy néhány egyszerű étkezési szokásunkat átalakítjuk. Természet Anya ki van billenve a harmóniájából. Folyamatosan arra buzdít minket, hogy ezt a harmóniát helyreállítsuk.


A következő elveket érdemes kövtni étkezésünk során, hogy minél nagyobb harmóniában kerüljünk magunkkal és ezáltal a Természettel. Betartásukkal az optimális emésztést és kiválasztást tesszük lehetővé.

-soha ne edd túl magad. A gyomrunk felét töltsük meg étellel, egy negyedét itallal és a maradék negyedet hagyjuk szabadon, a légáramlásnak. -minél kevesebbet eszel, annál nagyobb mentális kontrollt tudsz gyakorolni. e menj aludni vagy meditálni rögtön étkezés után, mivel nem tudod úgy rendesen megemészteni az ételt. -inden étkezés során ismételd a mantrádat, amely tisztítja az elmédet és az ételedet is. -nagyjából annak ami beléd férne, a ¾-ét edd meg. Ne távozz az asztaltól éhesen és nagyon tele sem. -ne étkezz újra addig, amíg az előzőt nem emésztetted meg rendesen. Nagyjából 3-6 óra teljen el két étkezés között. -az ételt nyugodt, csendes környezetben edd meg. Ne dolgozz, olvass, vagy nézz TV-t étkezés közben. Ha lehet, ne is beszélgess. Egyél lassan és tudatosan. -olyan ételeket egyél, amelyek a fizikai jellemzőket harmonizáljálk. Általánosságba véve, az ételnek teljes körűnek, harmonizálónak kell lennie, amely tartalmazza mind a hat ízt. Egyedileg pedig a testtípusodnak megfelelő ételeket edd. Az ajurvéda gyakorlói mind a hat ízt beleviszik az ételeikbe. Mi nyugatiak, az édes, a sós és a savanyú ízeket részesítjük előnyben, pedig minden íz harmonizáló tulajdonságokkal rendelkezik, fontos, hogy a csípős, a fanyar és a keserű ízeket is érezzük. -a szattvikus ételeket részesítsük előnyben -tejles értékű, friss, szezonális és helyi ételeket együnk -tejtermékeket ne fogyasszunk este -bizonyos ételek nem illenek össze -mézzel ne főzzünk, ha hevítjük, abból méreg (ama) lesz -étkezés után üljünk csendesen egy pár percet, mielőtt visszatérnénk a dolgunkhoz -reggelit 7-9-ig, ebédet 11-14-ig, vacsorát 16-18-ig együnk -olyan ételt egyél, amelyet szerető, gondoskodó kezek készítettek, mivel ez növeli az étel életenergiát adó minőségét -addig rágd az ételt, amíg teljesen pépessé nem válik, mielőtt lenyelnéd -az étkezés elején edd meg a keményebb falatokat, és a végére hagyd a lágy, lédús ételeket -ne igyál hideg italt közvetlenül az étkezés előtt, és miközben eszel. Sok ivás az étkezés közben kioltja az emésztés tüzét. Pár apró korty langyos víz elfogadható. -nehéz ételek, bőséges desszert ellenjavalt -a nagyon forró étel gyengeséghez vezet, a hideg és száraz ételek pedig lassítják az emésztést -ne egyél amikor szomjas vagy, vagy igyál amikor éhes vagy -ne egyél közvetlenül megerőltető munka után -ne egyél, amikor nem vagy éhes -ne nyomd el az éhségedet, mert az testi fájdalomhoz, anorexiához, kimerültséghez, szédüléshez vezet -ne nyomd el a szomjúságodat, mert az szédüléshez, szív panaszokhoz vezethet.


A Tavaszi tisztítókúrán ma vagyunk a monodiéta 5-ik napján, annyira frissnek, üdének érzem magam, 13 napja végezzük a kúrát. Számomra a kicheri diéta a kedvenc része a 21 napnak, finom, tápláló, ínycsiklandó egytálételt eszünk egész nap, amely érezhetően csenedesíti, nyugtatja az elmét, a testet. Itt van a receptje, ha megkóstolnád:


Egyetek jól!





Comentários


Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
No tags yet.
bottom of page