1987-ben születtem Budapesten, fiatal szülők középső gyermekeként.

​

A zenével születésemtől kezdve szorosan kapcsolódtam édesanyámnak köszönhetően, aki egész nap énekelt, rengeteg dalt tudott, és tanított nekünk, minden este altatóval ringatott, az oviba, vagy később az iskolába menet kánonban, több szólamban énekelt velünk. Örömünket, bánatunkat, félelmeinket a zenén keresztül éltük meg. Zenei iskolába jártam, ahol szintén az egész napunkat betöltötte az éneklés, a hangszereken való játék. Hatalmas boldogság volt együtt énekelni a többi gyerekkel, velük utazni a világban a kórusfesztiválokra, sikereket elérni, dalokat felénekelni a rádióban, versenyekre járni, izgulni és örömkönnyekben ölelkezni. Ezek a szép gyermekévek mély alapot adtak arra, hogy később felismerjem a zene közösségformáló erejét, annak az egészséges érzelmi állapot kialakításában játszott fontos szerepét.

​

A kamaszévek nehézségei hirtelen robbantak be szüleim válásával, és a zenei iskolából való kivétellel, hirtelen az összes barátomat, kedvenc tanáraimat, a lakó környezetet, a családi idillt felváltotta egy teljesen más élet, ahol a magány, a meg nem értettség, kirekesztettség, a kisebbségi érzések, a stressz, a szorongás váltak a mindennapjaim részévé. Apukámmal nagyon megromlott a kapcsolatunk, a szeretetét és a gondoskodását feltételekhez kötötte, amelynek való megfelelés vált életem egyik központjává. Ez hosszú évekre meghatározott, tudattalanul küzdöttem apám soha el nem érhető figyelméért. Soha nem tudtam semmit a neki tetsző módon csinálni, semmiért nem dicsért meg és nem ismert el, inkább kinevetett, élcelődött rajtam, minden, ami nekem fontos volt, az szerinte érdektelen volt, sőt hülyeségnek tartotta. Rengeteg nehéz és igazságtalan élményt éltem át, ezekben az években teljesen visszahúzódtam, összementem, nem éreztem magam érdemesnek semmire, állandóan szégyenben éreztem magam és bűntudat gyötört. Önbecsülésem és önszeretetem szinte elvesztettem. Minden párkapcsolatom az apai mintámnak megfelelően nem volt egyenrangú kapcsolódás, minden alkalommal alámentem a férfinek, csendben, háttérbe húzódva, elbújva, a férfi minden vágyát kielégítve evickéltem. Ha néhanapján előbukkant belőlem az önfeledség, a szabadság iránti vágy, le lettem korholva, túl hangos, túl sok, túl hisztis, elégedetlen nőszemélynek voltam titulálva. Húszas éveim az útkeresésről szóltak, egyik kapcsolatból a másikba menekültem, miközben az apámnak megfelelési vágyból jogi egyetemre jártam, ahol mindennaposak voltak a szóbeli, érzelmi bántalmazások.

​

Édesanyámnak köszönhetően azonban már gyerekkoromtól voltak eszközök a kezemben, amelyek átsegítettek ezeken a sötét és nehéz éveken. 8 éves voltam, amikor a Silva féle gyermek-agykontrol tanfolyamra jártam, és onnantól kezdve alkalmaztam az ott tanult technikákat. Segítettek a koncentrálásban, tanulásban, nehéz helyzetek kezelésében, a napra való felkészülésben, az esti lecsendesedésben, elengedésben. Emlékszem, hogyan készültem fel egy-egy vizsgára, kihívással teli napra az agykontrol technikáival, és szereztem önbizalmat, hogy bizony megerősítésekkel, vizualizációval és koncentrációval milyen sok mindent el tudok érni.

19 évesen, 2006-tól kezdtem el családállításra járni, felfejteni a generációs mintázatok életemre gyakorolt hatását. Betekintést nyertem a morfogenetikus mező működésébe, az oldómondatok varázslatos könnyítő, enyhítő és átalakító hatásába. Legalább tíz éven keresztül jártam a saját problémáimmal ezekre az oldásokra, és jártam segítőként is. Ezekben az években elvégeztem a Sirituális Választerápiát (SVT) és a Touch for Health Kineziológia 1.-2. tanfolyamokat is, azzal a céllal, hogy tudjam oldani a belső feszültségemet, kitaláljak az összezavarodottságból és a félelemből, szorongásból.

​

2010-ben történt életem egyik legmeghatározóbb eseménye, amikor apukám börtönbe került. Az egész világom összeomlott egy pillanat alatt. Az az ember, akinek a figyelméért, elismeréséért küzdöttem, dolgoztam, szőrnyű dolgokat cselekedett, és én borzasztóan éreztem magam. Szégyenben, elárulva, elhagyva, megbélyegezve. Erről az eseményről évekig nem tudtam beszélni, nem vállaltam fel, olyan nagy bűntudat terhelt. A történethez még hozzá tartozik az is, hogy folyamatos igazságtalanságok értek ezzel kapcsolatban, olyan emberektől, akiknek az apám volt a dühük kiváltója, de mivel én voltam jelen, engem értek ezek a támadások. Hirtelen fellebbent a fátyol, és ráláttam, hogy milyen manipulálásnak és érzelmi zsarolásnak voltam kitéve. Olyan érzés volt, mintha egy sötét árnyék tűnt volna el az életemből, az az energia, amely visszatartotta a fejlődésemet, hirtelen eltűnt.

Éreztem, hogy át kell formálnom az életemet, ideje a kezembe vennem az életem alakulását, nem lehetek többé az események áldozata. 

​

Az egyetemi éveim alatt kezdtem el jóga órákra járni, hogy a sok szörnyűségből, ami történik velem, egy kis megnyugvást találjak, legalább arra a másfél órára. Minden jóga óra után egyfajta emelkedett érzés kerített hatalmába, jól éreztem magam, ami nagyon régi és elfeledett érzés volt már. Hamar megértettem, hogy a jóga nem csupán egy fizikai testedzés, sokkal több annál, és a vágyam hogy mély megértésre, bölcsességre leljek, nagyon erős volt. Végre azt éreztem hogy válaszokat is találhatok, a bennem gyerekkorom óta jelen lévő kérdésekre a létezésemmel és a világgal kapcsolatban, hogy miért történnek ezek a borzasztó dolgok az emberrel.

​

Az egyetemet túlélő üzemmódban fejeztem be, nem akartam belegondolni abba, milyen jövő vár rám a jogi pályán, az üzleti világban, a hazugságok, csalások és passzív-agresszív viselkedési minták közepette. Rendszeres pánikrohamokkal és mély depresszióval küzdöttem, de nem mertem senkivel megosztani az érzéseimet és segítséget sem kértem, mivel nem éreztem magam méltónak rá. Szerencsére a segítőim sosem hagytak el, mindig a megfelelő időben hozták a következő lépéshez az erőt és a lehetőségeket. Így jutottam el az astanga jógához.

​

Addigra már évek óta jártam heti 3-szor jógázni egy terembe, ahol egyszer egy helyettesítő tanár jött gerincjógát tartani. Mivel nekem teljesen természetesen jött magától a jógaóra közben a hangos mély légzés (Ujjayi) az óra végén megkérdezte tőlem, hogy én astangázom-e. Akkor hallottam ezt a szót először, de annyira ismerős érzés kerített hatalmába általa, hogy nem hagyott nyugodni. Emlékszem, az ügyvédi irodában ültem, és kerestem az induló jógatanfolyamokat az interneten, és előbukkant egy ismerős elnevezés: astanga jóga. A terem, ahol indult az egy hónapos alaptanfolyam, a híd másik oldalán volt, nagyon közel hozzám és hazafelé útba is esett. Nem volt kérdés, hogy ott a helyem. 

​

2014 májusát írtunk, amikor beiratkoztam a Bandha Works jógaiskola astanga jóga alaptanfolyamára, ami teljesen megváltoztatta az életemet, azonnal szerelembe estem. A légzés, a mozgás, a pózok, a filozófia, minden annyira magával ragadó és ismerős volt, hogy teljesen magába szippantott. Októberben elmentem az általuk szervezett jógatáborba is, ahol a mysore gyakorlást is elkezdtem, és jött az érzés, hogy én bizony innentől kezdve nem is szeretnék mást gyakorolni. Megérkeztem. Ezen az elvonuláson találkoztam a Kírtannal is először, amely a szanszkrit mantrák, dicsőítő módon, felszabadult, örömteli hangulatban és teljesen önátadásban való éneklése. Emlékszem, a leghátsó sorban ültem, alig mertem hangot kiadni, féltem, mit szólnak majd hozzá körülöttem. 

Annyira jó érzés volt egy ilyen közegben lenni, ahol nem néznek ufónak mert jógázom, énekelek és az örömteli, boldog pillanatok megélését felszabadultságot keresem. Innentől kezdve ez az iskola lett az új otthonom. Hazamenni nem is szerettem volna már, a régi életem egyáltalán nem vonzott, a bántalmazó párkapcsolat, az iroda, az elnyomott, kimondatlan traumák, mind le szerettem volna tudni egy varázsütéssel. A mély átalakulás és felszabadulás, elkezdődött. Minden reggel mentem mysore órára, és a jóga elkezdett helyet teremteni magának az életembe. Először a párkapcsolat végével, majd az egész szakmai utam megkérdőjelezésével.

​

2015 elején a tisztulás legelején találkoztam tanárommal, Govinda Kai-jal, aki másfél hónapot töltött el a jógaiskolában és vitte a mysore programot. Én akkor voltam a legmélyebben, elhagyott a párom, akivel újrajátszottam szüleim válásának tragédiáját, nem szerettem a munkám, és teljesen kilátástalannak tűnt minden. A hajnali jógaórák adták az egyetlen menedéket számomra.

​

Govinda legelső előadása mély hatással volt rám. A jóga és az élet olyan mélységeiről és összefüggéseiről kezdett el beszélni, amelynek a létezéséről még csak sejtéseim voltak. Emlékszem, úgy jegyzeteltem, mintha az életem múlna rajta. Két dolog maradt meg abból az estéből nagyon élénken. Az egyik kép, hogy tele volt a terem, legalább 70-en zsúfolódtunk be a kis jógaterembe, Govinda egy sötétbőrű, kis termetű ázsiai férfiként ült lótuszban középen, sugárzott belőle a nyugalom, a béke és az elégedettség, úgy kezdte az előadást, hogy ő önmaga miatt jött ide. Amint ezt kimondta, érezni lehetett a társaságon a megdöbbenést, hogy mondhat ilyet egy tanár, annyira őszinte volt és nem hétköznapi. Később értettük csak meg, mire is gondol igazán. A másik fontos üzenete az estének pedig az volt, ahogy arról beszélt, hogy a cselekedeteinket két fő motiváció határozza meg, az egyik, hogy minél több élvezetet halmozzunk, a másik, hogy minél kevesebb fájdalmat és kényelmetlenséget éljünk át. A jóga szerinte annak a megtanulása, hogy erősebbek és nagyobbak legyünk a kényelmetlenségnél és a fájdalomnál, merjünk belemenni és jelen lenni a nehéz pillanatokba. Az akkori önmagamnak ez olyan hihetetlennek és radikálisnak, de egyben inspirálónak hatott, hogy nem is tudtam aludni utána.

​

Govinda hajnali 5-kor kezdte az oktatást a jógaiskolába, és az első két hétre nem volt ember, aki elvitte volna a lakhelyétől a terembe autóval. Nekem eszembe se jutott volna jelentkezni, hiszen én csak pár hónapja jártam gyakorolni, gondoltam, tiszteletből alázatból, hagyom, hogy a nagyöreg diákok versengjenek a mester fuvarozásáért. Pár nappal a program indulása előtt azonban kiderült, hogy az első két hétre nincs jelentkező erre a posztra, és bennem átfutott az az őrült gondolat, hogy hát akkor majd én jelentkezek. Akkor még 7-re jártam jógázni, és az is nagyon-nagyon korainak tűnt. De olyan erősen éreztem, hogy nekem bizony 4:45-re el kell gurulnom Pasarétre, hogy 5-re levigyem Govindát a terembe, hogy így is történt végül. A hajnali kocsikázások közben elkezdtünk összebarátkozni, kiderült, hogy jogász vagyok és Govinda feltett egy nagyon egyszerű, de annál ijesztőbb kérdést, ami megpecsételte a jövőmet: „Akkor is bejárnál dolgozni, ha nem kapnál érte fizetést?” Teljesen bolondnak néztem, hogy ilyeneket kérdez tőlem hajnalok hajnalán, hiszen ki az, aki nem pénzért dolgozik? Ő azt mesélte, hogy ő akkor is jógát oktatna, ha nem fizetne érte senki. De ezt azért ne áruljam el senkinek :) Elültette a bogarat a fülemben, és elkezdtem ezen merengeni, hogy mi lenne az a tevékenység, amit akkor is csinálnék, ha a pénz nem számítana. Elindult egy több éves mély átalakulási folyamat, aminek a végére megtaláltam magamat. Egy hét ismertség után apukám történetét is megosztottam Govindával, amikor még senkinek nem mertem ezekről mesélni, annyira szégyelltem magam. A reakció természetesen nem volt hétköznapi, mert annyira fellelkesült Govinda a hallottaktól, hogy azt hittem nem érti, amit mondok neki. Örömmel és elismeréssel a hangjában biztosított arról, hogy ez életem legnagyobb ajándéka, hogy ez történt velem. Általa teljesen megváltozok és rengeteg képességet szerzek, sőt ez vezetett el a jógához is! Hát akkor, hogy lehetne rossz élmény? Milyen igaz, gondoltam, és kezdtem teljesen máshogy látni életem nehéz, rossz és sötét élményeit. Ez átalakította az egész életemhez való hozzáállásomat.

​

Az astanga, a kírtan, a mantrák megtisztítottak, megerősítettek mentálisan, lelkileg és fizikailag. Nyáron felmondtam a munkahelyemen, beleugrottam az ismeretlen, de szabad életbe. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz velem, mit fogok dolgozni, hogyan fogok megélni, de azt tudtam, hogy bármit is csinálok, annak önazonosnak kell lennie. Lépésről lépésre haladtam, és minden döntésem onnantól kezdve azt szolgálta, hogy közelebb kerüljek az igazi énemhez, természetemhez. Megvizsgáltam, hogy mi az, amit gyerekként a legjobban szerettem csinálni, ami belőlem fakad, áramlik kérdezés nélkül tudom adni. Így kanyarodtam vissza a zenéhez, az énekléshez, a közösséghez. 

​

Ezen kibontakozási és tanulási évek alatt rendszeresen jártam Indiába, utaztam a világban, Japán, Amerika, Olaszország, Hollandia, mindig jött a lehetőség a következő lépéshez. Az előtt az életem meg volt szervezve, előre ki volt találva, azonban új módon kezdtem el működni, hagytam, hogy megvalósuljanak a dolgok, anélkül, hogy én kontrollálni szeretném az eseményeket. A terv az lett, hogy nincsen terv. Átadom magam a vezettetésnek. Ebben segített a hajnali jógagyakorlás, a mantrázás, a jóga szent iratok tanulmányozása, értelmezése. Rengeteget olvastam, tanultam, ajurvédát, filozófiát, verseket. És nem csak intellektuálisan sajátítottam el a bölcsességeket, hanem elkezdtem átültetni a mindennapjaimba a védikus tanításokat. A jóga tapasztalati tudást nyújt, általa az ember képessé válik megtapasztalni a bőrén a transzendens élményeket. Ahogy tanárom Govinda szokta mondani, a tanítások olyanok, mint az étteremben a menü, amely az ételek képeit, leírásait tartalmazza. A menüt olvasva azonban nem fogjuk tudni, hogy maga az étel milyen ízű, ahhoz ki kell kérnünk, és el kell fogyasztanunk azt. Lefordítva, ahhoz, hogy a tanításokat megértsük, a gyakorlatba kell ültetnünk, integrálnunk kell az életünkbe, úgy fog táplálni minket, beépülni a lényünkbe a bölcsesség, és jár át minket a mély megértés.

​

Az évek alatt rengeteg jógaiskolában tanultam és gyakoroltam a világban, elkezdtem én is tanítani, szépen lassan, természetesen bontakoztak ki a lehetőségek. Gyakoroltam, fejlődtem, nyíltam és egyre bátrabban álltam bele a belső igazságba, erőbe. Vezettem vegán éttermet, főztem elvonulásokon vegán, gluténmentes ajurvédikus ételeket, és közben egyre jobban bontakozott ki, hogy bármit is csinálok, azt szívből tegyem, azt nézve, hogy mennyit tudok önzetlenül adni, szolgálatban lenni.

​

Mindeközben rendszeresen hívtak zenélni barátaim a Kirtan Band tagjai, és fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg általuk, vált az életem részévé a zenélés. Emlékszem, 2017 decemberében szerveztek a Fény Ünnepére egy csodálatos kírtant, ahová meghívtak. Gyönyörű este volt, rengeteg fantasztikus ember gyűlt össze, megható pillanatokat éltünk át. Este, amikor hazamentem felemelő érzésekben, gyönyörben, leírtam a naplómba, hogy én bizony zenész vagyok, és innentől kezdve minden cselekedetem azt fogja szolgálni, hogy ezt a legmagasabb szinten meg tudjam élni. Ebben az évben találkoztam először a Ceremóniális Kakaóval is, egy brazil lánynak köszönhetően, és kezdtem el Kakaó Szertartásokat szervezni. Egy másik fontos és meghatározó élményem is ehhez az évhez kötődik, amikor Govinda elhívott egy Olaszországban szervezett elvonulására zenélni, ez volt az első alkalom, hogy zenészként hívtak el valahova. Kérte, hogy hívjak magammal egy dobost is, mert az esti kírtanokhoz szeretne jó hangulatú zenét. Várnai Ákost hívtam el, akivel a Kírtan Band koncertjein ismerkedtem meg, ő is rendszeres vendége volt a zenekarnak, és ezen az elvonuláson barátságunk megpecsételődött! Egy hetes jógatábor volt, egy gyönyörű olasz tónál, a hegyekben, mesés volt a táj. Egész nap csendben voltunk, reggel ászana és mantra gyakorlás volt, este pedig kírtan. Minden nap ugyanez a program volt. Olyan mély élményeket éltünk meg együtt az esti közös éneklések során, ott volt először transzendens élményem éneklés közben. Örökre megváltoztattak ezek a megélések.

​

A következő évben egy barátom bátorításának köszönhetően megalapítottam a Julia Chants zenekart, amelyben négy zenésztársammal csodálatos kírtanokat kezdtünk el szervezni, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek. Fantasztikus vendég zenészeket hívtunk meg alkalomról alkalomra, egyre minőségibb és szebb zenéket áramoltatva, miközben a mantrák és a közösségi éneklés nyitotta a szívünket, tisztította elménket. Felléptünk több fesztiválon is, készítettünk egy mantra albumot Govinda Kai-jal és eljutottunk Amszterdamba az Inner Peace Conference-re, ahol Govindával egy fergeteges, reptető kírtant adtunk. Rengeteget tanultam ezen időszak alatt a zenekar vezetésről, szervezésről, az asszertív kommunikációról, és mindent könnyedén és szívesen csináltam.

A következő fordulópontot a 2020-as lezárások hozták magukkal, amikor rendszeres online mantraköröket kezdtem szervezni, és egyre több embert tudtam megszólítani. Fontossá vált számomra, hogy közvetíthessem a mantrák, a gyakorlás harmonizáló, elme-nyugtató hatását. Abban az évben kezdtem el énekórákat is tartani, sokan kerestek meg, hogy szeretnének foglalkozni a hangjukkal. Örömmel segítem a tudatos hanghasználat, a légzés, a gyógyító dalok, mantrák tanulását, hogy kiegyensúlyozott, békés életet alakíthassanak ki maguknak az emberek.

​

A Julia Chants zenekar az év végén feloszlott, mivel azt éreztük, hogy az eredeti szándék, ami miatt létrejött ez a formáció, már nem közös, és mindenki egy kicsit más irányba kezdett el fejlődni, haladni. Szépen, szeretetben váltunk el egymástól.

​

A karantén időszakában egyre több időt töltöttem a természetben, hosszú sétákra, túrákra tűntem el az erdők mélyében, elkerülve a turista útvonalakat, hogy minél szorosabban tudjak kapcsolódni a vadonhoz. A lelassulás, lecsendesedés jól esett a szívemnek, amit ez az időszak hozott magával, és akkor még nem sejtettem, hogy most készülök fel egy csodálatos, intenzív időszakra. 

​

Zenekarom, a Medicina 2021 tavaszán alakult, és egy teljesen új élet nyílt meg neki köszönhetően, a zenei önkifejezés egy újabb szintre emelkedett általa. Olyan mély a szeretet és az együttműködés közöttünk, amely érezhető, és átjárja a zenénket. Számomra ez a közeg hozta el az utolsó mozzanatát annak, hogy kiteljesedjek, hogy a hosszú évek munkájának köszönhetően, az addig félénk, visszahúzódó, másoknak magát alárendelő lánykából, önmagát felvállaló, saját dalokat és szövegeket író, több száz fős rendezvényeket szervező nő lehessek. Nem mintha ettől több lennék! Csak beleálltam az életembe, megélem az álmaimat, véghezviszem az inspirációkat, amiket érzek, és ez a gyakorlásnak köszönhető!

​

A jóga és a mantrázás az életem részévé váltak. Minden nap gyakorlok. Harmónikus, egészséges és boldog életet élet, amit szívesen megosztok bárkivel. A gyakorlás megnyitja a szívünket, általa képesek vagyunk összekapcsolódni belsőnk legtisztább részeivel, Lelkünkkel. Örömtelivé, energikussá és színessé válik az élet, ahol a varázslat mindennapos élmény!